Prológus.

- Kicsim, gyere le! - kiabált fel apa a földszintről.
Mosolyogva tettem magam mellé az ágyon a könyvemet, és leszaladtam apához.
Kezében egy aprócska dobozt tartott és szélesen mosolygott rám.
Érdeklődő tekintetem láttán elnevette magát és tett felém egy lépést.
- Tudom, hogy már megkaptad az ajándékokat, de ezt kihagytam.
- Mi az? - kiváncskiskodtam.
- Anyukád nyaklánca volt. Még az első évfordulónkra vettem neki. Nagyon szerette. Úgy terveztem, hogy a 18. születésnapodon adom oda neked, de mivel jóval érettebb vagy a korodbelieknél, szerintem nyugodtan átadhatom most. Nagyon fontos vagy nekem, mint anyukád, így szeretném, ha ezt viselnéd.
- Oh, apa. Nagyon köszönöm. - mosolyogtam rá, enyhén könnyes szemekkel, és elvettem a kis dobozkát.
Kinyitottam és egy aranyláncocska nézett velem szembe, amin egy kis végtelen jel csüngött.
- Hadd segítsek. - vette ki kezemből a láncot.
Hátam mögé lépett. Kezeim közé fogva, a fejem tetejére emeltem hajam és vártam, hogy apa becsatolja a láncot.
Szembe fordultam apával és fürkésző tekintetéből nem tudtam leolvasni, vajon mire is gondol.
- Mi az? - kérdeztem kissé megszeppenve.
- Pont olyan szép vagy mint anya. - felelte csendesen.
- Köszönöm. - mosolyogtam szégyenlősen.
- Boldog születésnapot, Kincsem. - tárta szét karjait, hozzá bújtam és szeretetteljes ölelésébe csomagolt.